csfoci.hu
Friss hírek:
2019. április 21. (vasárnap)

Vásárhelyi kapussal készül az U17-es válogatott

u177-2.jpg
Vaits Marcell is tagja a keretnek.

A 2002-es születésű játékosokból álló magyar válogatott ősszel selejtező csoportja első helyén végezve szerzett jogot arra, hogy részt vegyen a tavaszi elitkörben. A decemberi sorsoláson kiderült, hogy a mieink három ellenfele a norvég, a bosnyák és a belga válogatott, a minitorna helyszíne pedig Magyarország lesz március végén - írja az mlsz.hu.

Az elitkör előtt még két felkészülési mérkőzés vár a mieinkre, mindkettő a mostani spanyolországi edzőtáborban, ahová hétfőn utazott el a Preisinger Sándor vezette együttes. A keretben vannak hiányzók, az őszi Eb-selejtezőkön résztvevő játékosok közül kilencen nem tudtak elutazni az összetartásra, helyükön olyan labdarúgók bizonyíthatnak a bővebb keretből, akik tavaly jól teljesítettek ugyan, de a tétmérkőzéseken végül nem kaptak lehetőséget. A spanyolországi San Pedro de Pinatarban készülő keretnek tagja a Puskás Akadémia hódmezővásárhelyi kapusa, Vaits Marcell is.

A skótok elleni mérkőzés pénteken 15.00 órakor kezdődik, majd vasárnap 13.00 órától az angolok ellen játszik a magyar csapat.

Az edzőtáborozáson résztvevő keret:

Kapusok:

Vaits Marcell (Puskás Akadémia)
Megyeri Gábor (Honvéd-MFA)

Védők:

Pereira Américo (Győri ETO)
Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia)
Balogh Botond (MTK Budapest)
Bekker Roland (Mönchengladbach)
Hosszú Zétény (Puskás Akadémia)
Horváth Milán (Honvéd-MFA)
Dávid Zoltán (Békéscsaba)
Orosz Donát (DVTK)

Középpályások:

Berekali Márk (Puskás Akadémia)
Sipos Gábor (Puskás Akadémia)
Tóth Borisz (DVTK)
Kosznovszky Márk (MTK Budapest)

Támadók:

Zuigeber Ákos (MTK Budapest)
László Dávid (Honvéd-MFA)
Komáromi György (Puskás Akadémia)
Kalmár Benedek (Puskás Akadémia)
Molnár Rajmund (Honvéd-MFA)
Szalay Szabolcs (Illés Akadémia)

Hozzászólások:

Szavazás

Hány megyei csapat jut tovább a Magyar Kupa főtábláján?

Hat (4.9%)
Öt (0.0%)
Négy (2.9%)
Három (20.4%)
Kettő (21.4%)
Egy (18.4%)
Egy sem (32.0%)
Eredmények

A szavazás határideje lejárt. További szavazat leadása nem lehetséges!

Elérhetőségeink, Kapcsolat

csfoci [at] gmail [dot] com