csfoci.hu
Friss hírek:
2019. február 21. (csütörtök)

Visszatérővel erősít a Szentes

szentesfoto.jpg
Két igazolása akad a Kurca-partiaknak.

- A hétfői napon másfél órás erőnléti edzést kapnak a srácok Mizere Zsolttól, ami azt gondolom, nagyon hasznos a csapat számára, és bízom benne, hogy a jövőben pozitívan fog hatni a teljesítményükre, a többi napon a pályán edz a csapat. Változás az idei évben, hogy a száraz, tiszta futások arányát csökkentettem és inkább gyakorlati és helyzet-szituációs játékokat (kisterületű játékok, létszámelőnyös, -hátrányos játékok) próbálunk ki, annak érdekében, hogy gyorsuljunk a pályán. Ezek mellett kiemelt figyelmet fordítunk a pontrúgásokra is. Mind a szögleteket, mind az oldal-szabadrúgásokat emelt számban gyakoroljuk, mert úgy láttam, hogy az ősszel az ilyen jellegű lehetőségeinket igen kis arányban használtuk ki, pedig magas, jól fejelő játékosaink vannak - mondta a Szentesi Életnek Némethy László, a Szentesi Kinizsi SZITE edzője.

Alakul a Kurca-partiak kerete is, amelyben két új labdarúgó szerepelhet tavasszal: a Csongrádtól visszatérő 21 éves játékos, Kiss-Kása Konrád, valamint a Tiszasziget támadó, Szarvas József, aki nagymágocsi illetőségű. A 24 éves Orovecz Sándor viszont távozik Szentesről, ő az ősszel négy mérkőzésen (egyszer kezdőként, háromszor csereként) lépett pályára, és egy gólt jegyzett.

Némethy László a Szentesi Életnek megjegyezte: nem szeretnének konkrét helyezést célként megfogalmazni, de úgy érzi, nehezebb tavaszuk lesz, hiszen a riválisokkal idegenben fognak játszani a szezon második felében.

Hozzászólások:

Szavazás

Hány megyei csapat jut tovább a Magyar Kupa főtábláján?

Hat (4.9%)
Öt (0.0%)
Négy (2.9%)
Három (20.4%)
Kettő (21.4%)
Egy (18.4%)
Egy sem (32.0%)
Eredmények

A szavazás határideje lejárt. További szavazat leadása nem lehetséges!

Elérhetőségeink, Kapcsolat

csfoci [at] gmail [dot] com