csfoci.hu
Friss hírek:
2020. március 30. (hétfő)

Nyíregyházára igazolt Forgács Dávid

forgacs-da.jpg
Megvan az új klubja a szegedi utánpótlás-válogatott játékosnak.

Sérülése után új klubban kezdheti meg a tavaszi idényt Forgács Dávid: a 24 éves, korábbi utánpótlás-válogatott védő legutóbb a DVTK-ban játszott, ám ott sérülései miatt nem jutott szerephez.

- Nagyon örültem amikor a Nyíregyháza megkeresett. Az elmúlt fél évben sérüléssel bajlódtam, és csapat nélkül voltam, egy nehéz időszak van a hátam mögött. A rehabilitáció folyamán igyekeztem úgy felépíteni magam, hogy erőnlétileg jó állapotba kerüljek. A játék nagyon hiányzott, és ha a felkészülési időszak során minden rendben lesz, akkor a bajnoki rajtra olyan formába kerülök, hogy az elejétől kezdve számíthatnak rám a csapatnál tavasszal. Egy jó közösségbe kerültem, a társak amennyire csak tudtak segítettek már a Debrecen elleni meccsen is. A célom az, hogy tavasszal én is segítsem majd a Spartacust a játékommal - mondta Forgács Dávid, aki kétéves szerződést kötött a nyírségi klubbal.

Hozzászólások:

Szavazás: Mi legyen a bajnokságok sorsa?

Eredmények

24 óránként csak egy szavazat engedélyezett azonos IP címről!

Elérhetőségeink, Kapcsolat

csfoci [at] gmail [dot] com